A boldogság reménye: London •1.Fejezet •

A nevem Alexa. 20 éves vagyok, és Magyarországon születtem. Most a londoni reptér előtt állok, és azon gondolkodom, hogy miként is gondoltam én ezt az egészet. Ugyanis mondhatni csak úgy leléptem otthonról. Épp, hogy a családomtól elköszöntem. De meg volt rá az okom, és ezt nekik is meg kell érteniük. Hát igen.. a barátommal már több, mint két és fél éve együtt voltunk. Aztán 2 napja rájöttem, hogy már hónapok óta félrelép. Remélem most boldogok együtt. Igazából már nagyon régóta a terveim között volt, hogy eljövök Londonba, de sosem mertem belevágni. Szerencsére az angolom jó, mert apám angliai származású. Peterborough-ban élt, amíg meg nem ismerte anyát. Haza jött vele, és kiskorom óta a magyarral párhuzamosan tanultam az angolt is. Van egy nővérem, ő 25 éves. Már saját családod alapított.
Szóval ez a dolog adott nekem egy nagy löketet ahhoz, hogy végre eljöjjek ide, ahová mindig is vágytam.Még mindig kételkedem benne, hogy jó ötlet volt-e, és pokolian fáj, hogy csak ennyit jelentettem neki. Én mindenkinél jobban szerettem őt. Szükségem van az új környezetre, ahol senki és semmi nem emlékeztethet rá.
Szinte az egész repülőutat végigbőgtem. Mindenki úgy nézett rám, mint aki most szabadult a zártosztályról. Ilyenkor néha a fejükhöz vágnék pár keresetlen szót. De persze aztán mindig csendben tűrök.

Még annyi eszem sem volt, hogy foglaljak valami szobát magamnak. Jellemző..általában mindig elfelejtem a legfontosabb dolgokat.Ráadásul a bőröndöm sem éppen nevezhető könnyűnek, és már sötétedik is. Akkor most szépen elindulok jobbra, és addig megyek amíg nem találok egy normális hotelt.

Hosszú sötétbarna, hullámos hajam van.A szemeim is barnák.Nem vagyok túl alacsony, de olyan magasnak sem mondanám magam.A kedvenc csőfarmerem, a szürke pulcsim, és a lila bőrkabátom van rajtam.Annak ellenére, hogy még csak február van, és esteledik, rajtam ott virít a kedvenc napszemüvegem, ami most inkább a kisírt szemeimet takarja. Áldom az eszem, hogy elhoztam. Nem vágyom rá, hogy még az utcán is mindenki az én vörösre dagadt szemeim miatt bámuljon.
Éppen egy úttesten mentem át, amikor hangos dudálás csapta meg a fülem.Ahogy oldalra néztem, láttam, hogy egy autó közelít nagyon is gyorsan felém. Annyira leállt az agyam, hogy képtelen voltam bármerre is mozdulni.Na szép mondhatom..jóformán itt sem vagyok még, és már el is csap egy kocsi.Ez egyáltalán nem igazságos.Sok mindent akarok még az életben, én nem akarok meghalni. Teljesen ledermedve vártam a csapódást, de helyette egy ijedt hangot hallottam, és egy kéz legyezett a szemem előtt.

-Hé hallasz?Jól vagy?-egy gyönyörű hang lopózott be a tudatomba,és lassan kezdtem magamhoz térni.

-Öhm..aha,azt hiszem.Csak sokkot kaptam.-Nem láttam valami sokat belőle.Baseball sapit viselt,és egy hasonló napszemcsit, mint én. A sapijára még ráhúzta a kucsmáját is.

-Te akartál elütni?-próbáltam kicsit lazábbra venni a dolgot, mert láttam rajta, hogy tiszta ideg.

-Én.Ne haragudj, én nem tudom mi történt..az egyik percben még nem voltál sehol,aztán meg hirtelen már ott voltám előttem.Esetleg kiengesztelhetleg valahogy?

-Ugyan erre nincs semmi szükség.Nem ez az első eset, hogy ész nélkül mászkálok, aztán hirtelen megjelenik egy kocsi.Ne aggódj nincs semmi bajom.Tényleg csak egy percre megijedtem.

-Hát akkr jó.-küldött felém egy mosolyt, aztán elköszönt, is már majdnem visszaült a kocsiba, amikor utánaszóltam.

-Várj!-visszafordult, és várta, hogy mondjam.

-Esetleg nem tudsz valami hotelt a közelben?Most értem ide repülővel, nagyon fáradt vagyok, és otthon elfelejtettem elintézni.-na most mennyire nézhet hülyének?

-De tudok..én is hotelben lakom.Elvigyelek?

-Azt nagyon megköszönném.-lehet, hogy egy kicsit felelőtlen dolog egy vadidegen mellé beülni egy vadidegen helyen,de már túlságosan is kivagyok, hogy ilyeneken agyaljak.Amúgy sem tűnik egy pszichopatának.

Beültem az anyósülésre amíg ő bepakolta a cuccom és már indultunk is.Az ablakon bámultam kifelé, és csak úgy ittam magamba a látványt.Ez a város egyszerűen gyönyörű.

-Most jársz itt először?-kérdezte a csodás hang mellettem.

-Igen.Ez a hely csodás.Bár nem ártott volna felkészültebben jönnöm.

-Honnan jöttél?

-Magyarországról.Amúgy a nevem Alexa.

-Rob.És mi szél hozott erre?-tette fel a kérdést mosolyogva.Elvégre nem tudhatta, hogy ez egy fájó téma.

-Azt hiszem szerelmi csalódás.De szerintem pár év múlva mindenképp itt kötöttem volna ki.Már régóta tervezgettem.

-Sajnálom.

-Semmi gond.Talán jó, hogy így történt.-küldtem felé egy erőltetett mosolyt.

Közben láttam, hogy egy hatalmas hotel elé érünk, és a kocsi is lassítani kezd.Kiszálltunk a kocsiból, és a csomagtartóhoz mentünk a bőröndömért.

-Hű itt mindig ekkora a tömeg?-bámultam a bejárat felé,mire Rob idegesen felnézett, és fogalmam sincs mi ütött belé hirtelen.Egész úton kedves volt, és mosolygott, most meg..

-Ezt nem hiszem el.Figyelj..ne vedd le a szemüveged.És húzd fel a kapucnid.-mi van?Azt hiszem sikerült összehoznom a legértetlenebb nézésemet még a szemüvegen keresztül is, mert ez pillanatra mosolyra húzta a száját, de a következő pillanatban már ugyanazzal az ideges fejjel találtam magam szembe.Végül engedelmesen felhúztam a kapucnit, bár még mindig semmit nem értettem.

-De mi..-akartam volna kérdezni, hogy mi baja van, de elkezdett szorosan maga mellett húzni az épületbe.
Egyre gyorsabban haladt, és ahogy a bejárathoz értünk döbbenten látta, hogy az a sok-sok ember mind fényképezőt kattogtat a kezében.Na ez már tényleg fura.Talán majd bent mond valamit nekem is.

-Hé..hova..nekem szobát kell foglalnom.-de mintha csak meg sem hallotta volna, húzott a lifthez.Najó.Most akkor mégiscsak kezdek aggódni.Amikor becsukódott a liftajtó, abban bízva, hogy már visszanyerte eredeti állapotát a szemem, felhajtottam a fejemre a szemüveget, és kérdőn néztem rá.

-Ne haragudj..de ha ott maradsz a recepciónál szobát kérni, letámadnak, és nem tudtál volna egy könnyen szabadulni.

-Mi?Kik voltak azok?És akkor most mi lesz?

-Fotósok.Ha nem gond alhatsz nálam.Két szobás a lakosztályom.Aztán majd holnap kiveszel egy sajátot.

-Bocsi..de ez szerintem nem a legjobb ötlet.Nem szoktam vadidegenekkel egy lakosztályban aludni.

-Ha ma még lemész, nem hiszem , hogy egykönnyen elszabadulnál.

-Najó.tegyük fel, hogy belemegyek, de ne merj rámhajtani.-Ez aztán nagyon fenyegetően hangozhatott. De komolyan gondoltam. Végül is tanultam régebben önvédelmet.

-Nem terveztem.-mondta a lélegzetelállító féloldalas mosolya kíséretében.

A lakosztálya egyszerűen mesés.Az egész olyan ,mintha egy álomban lennék.A falak barack színűek voltak, a szoba végén az erkélyre nyílt egy üvegajtó.Balra egy kisebb konyha volt kialakítva,mellette pedig két ajtó nyílt.A helyiség másik végéből is nyílt egy ajtó.A nappali közepén egy üveg dohányzóasztal volt, körülötte két kanapé és két fotel.A falakon gyönyörű tájlépek lógtak.

-Ott lesz a te szobád- mutatott a konyhához közelebbi ajtóra.-Rendezkedj be nyugodtan.

-Köszönöm!Ez nagyon szép.-mondtam, majd benyitottam az ideiglenes szobámba. Ez is gyönyörű volt. Nem volt túl nagy, de nagyon otthonos volt. A falak itt is barackszínűek voltak.Egy hatalmas ágy volt a szoba közepén, ami egy halvány arany takaróval volt leterítve.Az ágy két oldalán egy-egy éjjeliszekrény van.Az ággyal szemben áll két üvegajtós szekrény.
Felraktam az ágyra a bőröndöm, hogy előkeressem belőle a neszesszerem, a pizsamám és a fogkefémet. Mást nem akarok kipakolni, hogy ne kelljen reggel annyit szöszmötölnöm.Megfogtam a fürdőcuccaimat, és kimentem az ajtón, hogy megkérdezzem merre is van a fürdő...